Az év utolsó hetét óriási készülődés előzi meg. A karácsonyi bevásárlás, ajándékozás és sütés főzés mellett ugyanolyan fontos szerepet kap december utolsó napja, az óév búcsúztató is. Ezt az ünnepet legtöbben a barátaink körében töltjük el hatalmas bulizással, mulatozással, melyhez hozzátartozik a zene, tánc, a finom ételek és italok, vidámság, egyebek. Január első napján pedig általában pihenünk, azonban előfordulhat az is, hogy két, vagy három napig tartó ünnepségen veszünk részt, esetleg elugrunk a családdal, barátokkal egy wellness létesítménybe.

újév

Számos hotel várja kifejezetten az Új Év köszöntésére szervezett programokkal a vendégeit. Az ország szinte minden területén fogadják a vendégeket, így a falusi környezetet és a csendet illetve a híres, több csillagos szállodák luxus programjait kedvelők is kikapcsolódhatnak, de az aktív pihenésre vágyók akár síelni is tudnak már Magyarországon is.

A szállók rendkívül sokoldalú programokat ajánlanak, így ünnepélyes hangulatban töltődhetünk fel testileg és lelkileg is. Szinte minden hotelben használható a wellness részleg. Különböző szaunákban és gőzkabinokban, de már egyre több helyen Himalája sót tartalmazó szobákban is ápolhatjuk a bőrünket. Az izmaink ellazítását pedig masszőrök segítik. A testmozgásra vágyók pedig a konditermekben, vagy az úszómedencékben sportolhatnak. A vonzó megjelenésre – ami szilveszter estéjén még fontosabb szerepet kap, mint egyébként- is gondoltak a wellness hotelekben, ezért fodrászok, kozmetikusok is foglalkoznak a vendégekkel és elbűvölővé változtatják őket. Szilveszterkor minden wellness hotelben ünnepelnek. Számos ételt készítenek, sültek, pörköltek, saláták és hidegtálak, különleges koktélok, finom borok, éjfélkor pedig a pezsgő várja a vendégeket. A hajnalig tartó mulatozáshoz pedig a jobbnál jobb zenekarok muzsikálnak. Tehát a karácsonyi sürgés forgást is kipihenhetjük és feltöltődve térhetünk vissza a mindennapokba az Új Év után.

Szilveszteri wellness lehetőségek
Értékelés:

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük