A levegő páratartalma az életünk számos területén szerepet játszik. Egyáltalán nem mindegy, hogy az a szoba, lakás, amelyben vagyunk mennyire párás. Elsősorban a légzőszerveinknek fontos, hogy a megfelelő tartományban legyen a páratartalom, de például a bőrünknek sem mindegy, hogy milyen levegővel érintkezik.
Az, hogy mi számít optimális páratartalomnak nem teljesen egzakt érték, sok változós egyenlet eredményeként számolható ki, emberenként változik. Irányadó számokat azonban ismerünk. A levegő vízfelfogó képessége függ annak hőmérsékletétől, ezért mindig vegyük számításba, hogy milyen környezetben beszélünk a páratartalomról. A felnőtt emberek számára, akik nem küzdenek különösebb betegségekkel a 40-60 százalékos páratartalom nevezhető optimálisnak, de a gyerekek számára ez az érték magasabb, akár 70 százalék is lehet. Figyeljünk a higiéniára.
Az ideális értékektől való eltérés mindkét irányba veszélyes lehet. A száraz levegő a szemünket is próbára teszi, az asztmások számára is nehéz napokat hozhat a túl száraz vagy túl párás levegő, a magas páratartalom továbbá kórokozók terjedését is felgyorsíthatja, illetve szaporodásukat elősegítheti.

A fürdőszobában a penészesedés szokta a legtöbb problémát jelenteni, nem véletlenül. A fürdés közben keletkező nagy mennyiségű pára pompás táptalajt ad a penészgombának. Ezért is fontos, hogy megoldjuk a páramentesítést. Ezt megtehetjük egyszerű szellőztetéssel is, vásárolhatunk mobil páramentesítő készüléket, illetve ha építkezünk, tervezzünk megfelelő szellőztetőrendszert az épületbe. A fürdőn belül van még egy fontos hely, ahonnan a párának mennie kell: ez a tükör. Megoldás: tükörfűtéssel operáljunk. Pillanatok alatt kész a tükör, fésülködhetünk, sminkelhetünk stb. Ha elektromos páramentesítő készülékeket használunk, akkor figyeljünk a kábelek vezetésére, nehogy zárlatos legyen a készülék valahol, ami balesethez vezethet, a konnektorainkat pedig IP44-es szabványúra cseréljük a vizes helyiségekben.
A páramentesítés önmagában nem mindig elegendő, a szálló por koncentrációjára is figyeljünk, illetve a már elkezdődött esetleges penészesedést mihamarabb fékezzük meg.

Fürdőszobák páramentesítése
Értékelés:

Post navigation