Az utóbbi időben kialakult helyzet miatt az üzletekben, boltokban és gyakorlatilag minden olyan zárt helyen, ahol rengeteg ember megfordul, kötelező az arcmaszk használata. Ennek roppant egyszerű az oka, ezáltal lehet a leghatékonyabban csökkenteni a fertőzés veszélyét.

Mi mindenben segít nekünk az arcmaszk?

A megfelelő szövet szájmaszk védelmet nyújt a vírusok, baktériumok és az egyéb kórokozók ellen. Azonban az sem mindegy, hogy milyen típusút viselünk. A szimpla, egyszer használatos sebészeti maszk nem igazán megbízható vírusvédelmi szempontból, hiszen ezen védőfelszerelés nem kimondottan erre a célra lettek létrehozva. A szövetből készült maszkok sem mondhatóak igazán megfelelőnek, de legalább annyi előnyük van, hogy könnyen tisztán tarthatóak és naponta kimoshatók illetve forró vasalóval fertőtleníthetők. Érdemes ezeket minden használat után eldobni, vagy cserélni illetve fertőtleníteni.

Ideálisabb maszkok ebben az időszakban az FFP (filtering face piece – szűrővel ellátott védőeszköz) jelölésűek, hiszen ezek képesek jól megszűrni a levegőt. A védelmi fokozat három FFP osztály szerint van osztályozva. Az FFP1, az FFP2 és az FFP3 védelmi osztályok a teljes szivárgástól és a részecskék méretétől függően – 0,6 μm-es méretig – légzésvédelmet biztosítanak a különböző szennyezőanyag-koncentrációkkal szemben. A védelmi osztályok szigorúan előírt szabályoknak kell, hogy megfeleljenek, így céltól függően érdemes a megfelelőt kiválasztani.

Figyeljünk oda, hogy mielőtt felvesszük ezeket az eszközöket alaposan fertőtlenítsük a kezünket. A maszkokat megfelelően az orrunkhoz kell igazítani, hogy a szánkat és az orrunkat egyaránt befedje. Felvételkor és levételkor kizárólag a gumis részt fogjuk meg, lehetőleg kívülről semmiképp se érintkezzünk az arcmaszkkal. Használat után ezeket az eszközöket is érdemes fertőtleníteni!

Talán a következő két bejegyzés is érdekes lehet, ha a hatékonyabb védekezésről szeretne többet  megtudni. Az első a légtisztítás, a második pedig Hogyan fertőtlenítsük az autó belsejét?

Arcmaszk
Értékelés:

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük