Manapság a GPS-ek alatt már nem az önmagában működő térképes kütyüket értjük, hiszen az okostelefonokon már szinte alapfelszerelésnek számít, legalább egy Google maps, vagy egy almás navigációs rendszer minden telefonon megtalálható, plusz lehet rájuk telepíteni olcsó vagy ingyenes megoldásokat is, illetve vásárolhatóak hozzájuk drágább, de több extrával felszerelt navigációk is arról nem is szólva, hogy ma már még a háziállatoknak is van saját GPS rendszere. Ám motorosoknak ezek nem igazán jó megoldások, a motoron a térkép olvasgatás szívás tud lenni, és a telefon sem nyújt állandó, kényelmes megoldást.

GPS

Motorosként milyen GPS navigációt érdemes használni?

Az egyik legismertebb a Wayteq xRider, melyet kifejezetten motoros navigációhoz terveztek (de természetesen autókba is használható), és több hasznos tulajdonsággal is rendelkezik. A képernyő nagy fényerejű, még tűző napsütésben is jól látható, valamint az egész készülék vízálló. Gyors, hiszen leginkább csak navigáció van benne a gépben, így nem kell egyéb, háttérben futó programokat is kiszolgálni, és eleve egy igencsak erős harver van bele építve. 8 GB tárhely van benne, ami max 32GB-os SD kártyával is kibővíthető, FM Transzmitterrel van ellátva, valamint High Speed Motoros és autós tartozékok is tartoznak hozzá. Lehet vele Bluetoothon keresztül kommunikálni, így a bukósisakokba épített Bluetooth headseteken hallgatni lehet a navigáció hangutasításait. A töltést megoldhatjuk egy állandó 12 voltra köthető tápkábellel, illetve szivargyújtós töltővel is.

Milyen hátrányokkal kell számolni?

Egyik, hogy nem minden készülékre van előre telepített navigáció, van, amire utólag kell vásárolni/telepíteni egy offline megoldást. A kijelző nem kapacitív, így nehéz lehet visszaszokni arra, hogy nem elég hozzáérni, le is kell a megfelelő helyen nyomni a képernyőt ahhoz, hogy működésre bírjuk.

Röviden összefoglalva amennyiben motoros navigációt keresel, úgy érdemes elgondolkozni a Wayteq xRider-en, hiszen egy kifejezetten motorosoknak kialakított, jól használható navigációt kapunk a pénzünkért.

Milyen GPS-t válassz a motorozáshoz? Mutatjuk
Értékelés:

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük