A Xiaomi márka nem csak a Xiaomi okostelefonok miatt lett világszerte ismert brand. A cég 2020-ban ünnepelte a 10. évfordulóját. A 12 év alatt óriási sikertörténetet írtak a nemzetközi vállalatok között. A Xiaomi mondhatni észrevétlenül, nagyon rövid idő alatt vált a világ egyik legnagyobb technológiai gyártójává, egészen pontosan a harmadik helyen vannak az okostelefonok piacán.
A cég székhelye Pekingben található, a vállalat célja, hogy kiváló minőséget kínáljon olyan áron, ami mindenki számára megfizethető. Ezzel az üzletpolitikával sikerült egy remek piaci szegmenst találniuk, ahol egyre csak bővülő tendenciát mutathattak. Lényegében bebizonyították, hogy kedvező áron is be lehet szerezni magas minőségű termékeket.
A Xiaomi vállalat alapítója Lei Lun, de munkáját még 6 szakképzett férfi is támogatta. Ma már nem csak okostelefonokat gyárt a vállalat, hanem okosórákat, okos karkötőket, notebookokat, okostermosztátokat, kamerákat és elektromos rollereket egyaránt. Kevesen tudják, de a Xiaomi szó jelentése meglehetősen rendhagyó, az egyik verzió szerint kicsi rizs, a másik alapján pedig rókafarkú köles.
Az első jelentős állomás a cég történetében 2010 augusztusában volt, ekkor adták ki saját fejlesztésű rendszerük első verzióját, ami Android alapú, ez nem más, mint a MIUI. Amikor a márka megjelent a hardverek kategóriájában is, nem sokkal később piacra dobták a Xiaomi MI1 okostelefont is, ami ekkor még csak a kelet-ázsiai szektorban vált ismertté.
Az MI2 Xiaomi okostelefon nem mindennapi sikereket hozott a vállalatnak, ugyanis 2013-ban bejelentették, hogy 11 hónap alatt, több mint 10 millió készüléket sikerült eladniuk.
A Xiaomi 2014-ben kezdte meg a nemzetközi terjeszkedést és ez év júliusáig 57,36 millió eszközt adtak el világszerte. 2014 decemberében 45 milliárdra becsülték a Xiaomi értékét, amivel kimondhatták, hogy ők a világ egyik legértékesebb magántulajdonban lévő vállalata.
Az EU-ban 2016 szeptemberétől lettek elérhetőek a Xiaomi okostelefonok. A későbbiekben a Redmi elnevezés önálló márka lett, tehát a Xiaomi már nem szerepel az elnevezés előtt.