„Kimondottan önálló színház – mely büszkeséggel tölt el bennünket,
mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig
mi most már két színházzal is dicsekedhetünk.” (Miskolczi Napló)
Egy valódi színháztörténeti kuriózum
Valódi színháztörténeti kuriózum, meglepő, de tény, a múlt század húszas éveinek első felében Mezőkövesden, a 20.000 főt sem számláló községben jól felszerelt, zsinórpadlással, süllyesztővel, zenekari árokkal, öltözőkkel, páholyokkal ellátott, igazi, nagy sikereket megélt teátrumot épített és tartott fenn a község kultúrát kedvelő lakossága.
A Színházi Élet így dicsérte: „Egy rendes kis színház… az egyetlen Magyarországon, de egész Európában kevés város műkedvelői dicsekedhetnek ilyesmivel.”
A nézőtéren 450 ember fért el. Összehasonlításul: az egri Gárdonyi Géza Színház nézőtere ma 417 nézőt tud fogadni + van 20 pótszék. Saját társulata volt, 5 év alatt 100 előadást játszott, de hivatásos vendégtársulatokat is fogadott. Egerből és Miskolcról is jöttek nézők, hiába volt mindkét megyeszékhelynek saját színháza.
A Hét részes cikksorozat – az elfeledett teátrum teljes története
Hét részes cikksorozat mutatja be lépésről lépésre ezt a különleges fejezetet a magyar színháztörténetből:
- A kezdetek – hogyan született meg az ötlet
- Steinbarzer Alajosné, a járásbíró felesége és a haladó szellemű egyesület megalakulása
- Az épület – zsinórpadlás, süllyesztő, páholyok: hogyan épült egy teljes értékű színház egy kisvárosban
- A társulat – Gaál István főkántor, Kaló Jenő és dr. Székely Béla ügyvédek szerepe, saját anyagi hozzájárulásuk
- Az előadások – 100 darab öt év alatt, vendégtársulatok
- A visszhang – megyei és országos sajtó, a Színházi Élet dicsérete
- A szomorú vég – az ígért állami támogatás elmaradása, a támogatók megkeseredése és a teátrum bukása
Attól kezdve, hogy Steinbarzer Alajosné felvetette egy haladó szellemű egyesület megalakítását, addig, míg Gaál István főkántor, Kaló Jenő és dr. Székely Béla ügyvédek saját anyagi erejükkel is támogatták a színház létrejöttét, a csak ígérgetett, de meg soha nem érkező állami segítség elmaradásának következtében megkeseredve voltak kénytelenek megbánni nagyszerű tettüket.
Szomorú, méltatlan vég
Sorsa hat év után megpecsételődött. Szomorú, méltatlan véget ért. Nem érdemelte sem ezt, sem azt, hogy bár még 100 éves sem volna, mára már elfeledték – noha egyedülálló volt a magyar színháztörténetben és a vidéki színházak történetében egyaránt.
Mikor olvasható a sorozat?
A sorozat első fejezete 2026. május 11-től olvasható (és azután két hetente új rész érkezik) a gardonyiszinhazblog.gportal.hu-n.