Oktatótermek kialakítása elsősorban iskolapados elrendezésű, hiszen ez bizonyul a legjobbnak a frontális oktatásokhoz. az oktatótermeket úgy szükséges berendezni, hogy a jelenlévők gond nélkül tudjanak jegyzetelni, tehát mindenkinek rendelkezésre kell bocsájtani egy saját asztalrészt. Asztal hiányában a félírótábla a lehetséges megoldás vagy az olyan székek, amelyeken van felhajtó tábla. Nagyjából 30-40 négyzetméternyi hely elegendő 10 főre, 20 főre pedig már célszerű 80 négyzetméterben gondolkodni. Az oktatótermeknek van speciális fajtája is, ilyen a tréningterem, ahol többnyire körben ülnek az emberek, mivel itt az a cél, hogy bevonják őket a tevékenységekbe. A tréningtermek esetében fontos, hogy nagyobb legyen a szabad terület, ami elengedhetetlen az interaktív, mozgással járó feladatok miatt. A legnagyobb tréningtermek rendkívül hasonlítanak az egyetemen található előadótermekhez, tehát a székek itt is mindig egy sorral feljebb vannak, így a hátul ülők is jól láthatják az előadót. Az oktatók sokszor kivetítőt is bevetnek, ezt szintén mindenkinek jól láthatóvá kell tenni. A bérbeadók biztosíthatnak papírt és tollat is az órákra, mert az efféle oktatásokon szinte mindig jegyzetelni kell valamit.

Ma már pár órára is lehetséges tárgyalót bérelni.

Oktatótermek vannak külön informatikai tanfolyamokhoz is, itt elengedhetetlen, hogy mindenki le tudjon ülni egy külön géphez. A szervezők, bérbeadók döntése, hogy biztosítanak-e valamilyen harapnivalót vagy italt, amennyiben igen, úgy az ár nyilván magasabb lesz, de a résztvevők szeretik, ha a szünetben tudnak kávézni, teázni, esetleg némi aprósüteményt nassolni.

Oktatótermek és azok bérlésének költsége

Az ár sok mindentől függ, de átlagosan egy 20 fős terem egy napra való kibérlése körülbelül 30 ezer forintba kerül. A kisebb számítógéppel felszerelt oktatóterem már drágább egy picit, megközelítőleg 50 ezer forint. Vannak termek, amelyeket pár órára is lehetséges kibérelni.

Mi a különbség az oktatótermek és az előadótermek között?
Értékelés:

Post navigation