Színház és szenvedély egymás nélkül nem él meg
Aki egyszer a színház közelébe kerül, azt olyan mámoros érzés – szenvedély – ragadja el, amitől többé nem tud szabadulni. Mindegy, hogy a főbejáraton lép be vagy hátul, a művészbejárón – innen már nincs kiszállás. Ahogy nem tud kiszállni annak a blognak a létrehozója sem, aki immáron tíz éve nemcsak a maga örömére, hanem mindannyiunkéért működteti a gardonyiszinhazblog-ot és az azóta megszületett kistestvérét, a blog Facebook-oldalát.
Az egri Gárdonyi Géza Színház több mint száz éves, de szinte minden fontos életrajzi momentumot, történetet, próbafolyamatot, kulisszatitkot meg lehet tudni ennek az oldalnak a segítségével. Nemcsak színháztörténeti jelentősége van – izgalmas interjúk, visszaemlékezések, friss beszámolók is olvashatók rajta, sőt naprakészen követi, mi történik éppen a színház falai között. Egyszerre könyvtár, múzeum, színháztörténeti intézmény és színvonalas bulvársajtó egyben.
Hogy mennyire fontos ez a küldetés, azt a hozzászólásokból, a megosztásokból, a rendszeres olvasókból is láthatjuk – nagyon sokan olvassák, használják, keresik. Mindemellett remek találkozóhely is: én magam ugyan csak rövid ideig, négy évig dolgozhattam a Gárdonyi Géza Színházban, de pályám legfontosabb szakaszában, az induláskor. Gali László hívásának köszönhetően tanulhattam a dramaturg szakma alapjait, szagolhattam a színházi légkört, közelről figyelhettem, hogyan zajlik egy próbafolyamat, hogyan áll össze az évad műsorterve. De hogy a mai napig otthon érzem magam benne, hogy barátokra találok – ebben a gardonyiszinhazblog-nak is óriási része van. Afféle kapocsként működik: az oldalain, cikkeiben, interjúiban összehozza a múltat, a jelent és talán a jövőt is.
Születésnapi ajándékul kis részletet mellékelek Hatházi András kolozsvári színész, rendező, drámaíró, egyetemi tanár kollégánk Színház című művéből. Remélem, nem kell magyaráznom, miért ezt a részletet választottam köszöntőnek.
Szeretettel gratulálok, kedves Juhász Ferenc, és kívánom, hogy még sokáig őrizd meg a színház iránti szenvedélyedet – mindannyiunk örömére!
Hatházi András: Színház (részlet)
AZ EGYIK: Mi mégis kérjük. Hogy fogják meg egymás kezét. És köszönjük.
A MÁSIK: Ilyenkor derül ki, hogy jó, ha van az ember mellett valaki.
AZ EGYIK: Nyugodtan, bátran fogják meg, nincs ebben semmi beugratás.
A MÁSIK: Tudom, kényelmetlen, mert nem igazán szoktunk a mellettünk lévő kezét fogdosni.
AZ EGYIK: És most elmondjuk önöknek, hogy mi a színház.
A MÁSIK: A színház egy tündérkert.
AZ EGYIK: A színház egy csillagkapu.
A MÁSIK: A színház egy szent és profán misszió.
AZ EGYIK: A színház porból, sárból, lélekből és szeretetből van.
A MÁSIK: A színház a mi mentsvárunk.
AZ EGYIK: A színház a mi menedékünk.
A MÁSIK: A színház a nyelv fellegvára.
AZ EGYIK: A színház a nemzet találkozóhelye.
A MÁSIK: A színház a hit, a szenvedély, a fanatizmus és az esztétikum oltára.
AZ EGYIK: A színház az elillanó pillanat művészete.
A MÁSIK: A színház az egész világ.
AZ EGYIK: Istenem! Nem érdekes? Önök hallgatják ezt a hülye, közhelyes szöveget.
A MÁSIK: Mert a színházról csak közhelyeket lehet összehordani.
AZ EGYIK: És közben fogják egy eleven ember kezét.
A MÁSIK: Köszönjük szépen. A viszontlátásra.
AZ EGYIK: Viszontlátásra. És ne engedjék el egymás kezét.
Lőkös Ildikó (Jászai Mari-díjas dramaturg, a Gárdonyi Géza Színháznak 1988–1992 között tagja)
gardonyiszinhazblog.gportal.hu