Sokan még mindig úgy gondolják, hogy árammal fűteni drága és nem éri meg, holott ez az állítás már nem állja meg a helyét. Az elektromos fűtés kiváló megoldást jelent és jóval kevesebb a beszerelési költség is. Gondoljon csak bele, mennyibe kerül kiépíttetni egy komplett fűtésrendszert a lakásban, és mennyibe kerül pár infrapanel felfúrni a falra. Az évek folyamán egyre nagyobb népszerűséget kaptak az infrapanelek és emiatt egyre többen döntenek úgy, hogy ilyen fűtési megoldást választanak az otthonukba. Nézzük, hogy milyen előnyei vannak az infrapaneleknek és az infrafűtésnek!
Az infrafűtés és infrapanel előnyei
Szerintünk az egyik legfontosabb előny, hogy az elektromos fűtés esetében nincsen égésanyag, így tökéletesen biztonságos, nem léphetnek fel olyan körülmények, mint a gázkonvektorok esetében. Rendkívül kis helyet foglalnak ezek az eszközök, így szinte bármelyik falra felhelyezhetőek, ráadásul felszerelésük is gyerekjáték, csak a tartókonzolt kell felerősíteni a falra, melyre aztán az infrapanelt kell helyezni.
Körülbelül 10 perc alatt megvan a felszerelés és többletköltséget sem jelent a kiépítése. Mindegyik infrapanelt fel lehet szerelni termosztáttal is, így mindig egységes hőmérséklet lesz az egész szobában. Ha mégsem használna termosztátot, akkor se aggódjon, mivel pár perc alatt érezteti hatását az elektromos fűtés, nem kell hosszú perceket várnia, hogy meleget érezzen. Az ezekből az eszközökből áradó hő kellemes érzetet ad, sokan a nap sugaraihoz hasonlítják.
Tervezés szempontjából is kiváló megoldást jelent az infrafűtés és az infrapanel, mivel egyszerűen meg lehet határozni, hogy mégis milyen teljesítményű panelekre van szükség az adott helyiségben.
Tisztításuk is egyszerű, csupán csak egy enyhén nedves törlőrongy kell hozzájuk. Garancia szempontjából is előnyös választás lehet az infrafűtés, mivel a legtöbb panelre több mint 10 év garanciát biztosítanak.
Melyik a jobb választás?
Sokan összemossák az infrafűtést (főleg fali infrapaneleket) az elektromos padlófűtéssel (pl. fűtőfólia vagy fűtőszőnyeg formájában), pedig mindkettő elektromos alapú sugárzó fűtés, de eltérő telepítéssel és komforttal. Íme egy gyors összehasonlítás 2026-os szempontok alapján:
- Beszerelési költség és bonyolultság infrapanel (fali/mennyezeti): 20–60 ezer Ft/panel + minimális munkadíj (10–20 perc/db), nincs bontás, felújításnál ideális. Padlófűtés (elektromos fűtőfólia/szőnyeg): 5–9 ezer Ft/m² + burkolat alá építés (új építésnél vagy felújításnál 3–6 cm plusz magasság), magasabb kezdeti költség, de rejtett.
- Hőérzet és komfort
- Mindkettő sugárzó (infra) hővel dolgozik → napmeleg érzet, 2–3 °C-kal alacsonyabb szobahőmérsékleten is kellemes (energia-megtakarítás 10–20%).
- Padlófűtés előnye: egyenletesebb, talajról felfelé melegít, por- és allergiamentesebb (nincs konvekció), ideális fürdőbe, nappaliba.
- Infrapanel előnye: gyors felfűtés (pár perc), zónázható (csak ahol kell), bútorok nem takarják el.
- Fogyasztás és hatékonyság (99–100%),
- Padlófűtésnél a hőtároló beton/födém miatt lassabb reakció, de stabilabb hő.
- Infrapanelnél gyorsabb szabályozás, termosztáttal kombinálva gyakran 10–15%-kal alacsonyabb fogyasztás konvekciós rendszerekhez képest.
- Napelemmel párosítva mindkettő extrém gazdaságos (H-tarifa vagy saját termelés).
- Hátrányok
- Infrapanel: falon/mennyezeten látható, nem mindenkinek esztétikus.
- Padlófűtés: lassabb felfűtés (30–60 perc), nehezebb utólagosan beépíteni, bútorok alatt kevésbé hatékony (de fűtőfólia esetén minimális).
Összességében: ha gyors, olcsó, rugalmas megoldást keresel (felújítás, albérlet, kisebb lakás), az infrapanel nyer. Ha teljes komfortot, egyenletes meleget és rejtett rendszert akarsz (új építés, nagyobb ház), az elektromos padlófűtés (főleg fűtőfólia) jobb választás – sokan kombinálják is őket (pl. padló nappaliban + panel hálóban).
Hol vásároljon infrapanelt?
A MolnarLED weboldalon kiváló áron talál minőségi infrapaneleket és különböző típusú infrafűtési megoldásokat. Kérje ingyenes tanácsadásunkat és felmérésünket, melynek keretén belül meghatározzák, hogy milyen teljesítményű és mennyiségű panelre lesz szüksége.