A karácsonyi időszak sokaknak már egyet jelent az ajándékozással. Most nem is ennek a jelenségnek a boncolgatásával szeretnénk foglalkozni cikkünkben, hanem elfogadjuk, hogy ez így alakult, és a már megvásárolt ajándék minősége és származási helye közötti kapcsolatot igyekszünk megfejteni és boncolgatni.

giftKözhely azt mondani, hogy ma már mindent Kínában gyártanak, de ez majdnem fedi a valóságot. És ami azt illeti, a régi kínai egyenlő olcsó, használhatatlan, gagyi párosítás már nem feltétlenül igaz.

Hatalmas fejlődéseken ment keresztül a kínai ipar, hatalmas pénzösszegek áramlottak az országba. A gazdaság náluk dübörög a GDP statisztikájuk is igen markáns. A felhalmozódott tőke jelentős részét pedig fejelesztésekre költik, és sok termék esetében elveszik a versenyt az európai, japán, illetve amerikai versenytársaké. Összességében az mondható el, hogy nem lehet egyértelmű preferenciasorrendet felállítani a keleti óriás és a világ többi országa között, minkét helyről érkezhet minőségi és silány, használhatatlan termék is.

Döntsön hát a véletlen és a humor, nézzük, miből érdemes válogatni. Még egy dolog: aki az eladói / logisztikai oldalról olvassa ezt: nemzetközi szállítmányozás tipp.

Műszaki szekció: mobiltelefonok

Ha egy okostelefonra nincs rányomtatva valahol a hátlapján, hogy Made in China, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a borítás alatt helyezték el ezt a feliratot. Nem csoda, hogy ennyire megy náluk a telefon biznisz, hiszen a működéshez szükséges lítium-ion akkumulátorok alapösszetevője, a lítium Kínában nagy mennyiségben megtalálható, míg más országok szegényesebb kínálattal büszkélkedhetnek. A többi alkatrész gyártása és összeszerelése pedig rohamos ütemben közeledik a minőségi felé, az okostelefont és tabletet gyártó cégek pedig gombamód szaporodnak.

made in chinaNem kell bemutatni, hogy mennyi mindent lehet ma egy telefonnal elintézni, rengeteg dologról már nem is tudjuk, hogy hogyan is csinálták 20 évvel ezelőtt. Egy megbízható készülék kiváló ajándék szinte bárkinek. Mielőtt vásárolunk egyet azonban járjunk utána, hogy mire lehet használni az adott modellt és ez mennyire van összhangban azzal, amire az ajándékozott valószínűleg használni fogja. Ha tudjuk, hogy a játék a mindene, nagy az esély rá, hogy egy olcsóbb, gyengébb teljesítményű modellel nem fog messzire jutni, lassú lesz rajta, romlik a játékélmény és csak bosszúságot okoz.

Figyeljük rá, hogy mobiltelefonunkat megbízható helyről szerezzük be. Tippünk: gsm bolt VIP-phone.

Vicces ajándékok

Az ajándékozásnál a több vagy drágább nem feltétlenül jobb. Az az ajándék, amely érzelmileg hatással tud lenni az azt kapóra, sokkal nagyobbat szól, és az emléke is tovább megmarad.

A mókamesterek nagyra tudják értékelni a vicces ajándékokat. Világít, villog, pukkan, durran… és még számtalan módon okoz meglepetést, ijeszt meg, derít mosolyra.

Attól, hogy vicces még nem kell, hogy hasznavehetetlen legyen. Vicces és olcsó műszaki cikkek szép számmal akadnak, érdemes a webáruházak kínálatát böngészni, folyamatos akciókkal szoktak kedveskedni a látogatóknak.

Ajándék ötletek hölgyeknek

Feleségeknek, anyukáknak, leány gyermekeknek, nővéreknek és húgoknak. Mennyi lehetőség és mennyi felelősség! Egy dolog szinte biztos: a kozmetikumok között mindig akad olyan, amivel fel lehet dobni egy nő napját, hetét, hónapját. Gondoljunk csak a parfümökre, sminkkészletekre, egészségmegőrző készítményekre. Azonban leyünk résen! Ilyen termékeknél nem csak az ajándékozás kell hogy a szemünk előtt lebegjen. Sok szert – sajnos – a mai napig állatokon (is) tesztelnek. Gondoljunk a környezetre, az állat- és növényvilágra egyaránt. Kutakodjunk az interneten, amíg olyan drogéria nem kerül a szemünk elé, amely kellő információval lát el minket a termékeiről. Nem utolsó sorban pedig megbízható és biztonságos. Nem kizárt, hogy egyből több családtagnak, ismerősnek is találunk ideális terméket. Tipp: Arra azért ügyeljünk, hogy ha valamiből többet veszünk, akkor jól megkülönböztethető legyen, hogy melyiket ki kapja (más színű doboz,csomagolás), kellemetlen dolog a rosszul felcímkézett ajándékok átadása.

Ebben a szegmensben viszont érdemesebb az európai termékeket keresni, a keleti gyógymódoknál sok esetben még nem teljesen ismert és bizonyított, hogy pontosan milyen hatást ois fejtenek ki az emberi szervezetre.

Jó ötlet lehet még az ékszer és az élményajándék. Ha a paintball mellett döntöttünk, ami egyszerre szórakoztató, aktív, vicces és lássuk be olykor-olykor fájdalmas, azért biztos ami biztos, hűtsünk be egy kellemes alkoholos vagy alkoholmentes üdítőitalt a játék utáni pihenésre, hátha egy rossz célzás eredménye megingatja a kapcsolatot.

Ajándék Karácsonyra: Kínából vagy Európából?
Értékelés:

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük