minőségirányítási kötelező eljárások

A minőségbiztosítással foglalkozó tanúsítható szabvány (ISO 9001 (MIR)) bevezetése rengeteg előnnyel jár egy cég számára. A vevők és a beszállítók felé is egyaránt pozitív benyomást kelt. Azonban a sok pozitívum mellett vannak kötelezettségek is, melyeket szigorú feltételekkel szabályoznak. Azonban, ha betartjuk a kötelező eljárásokat, azzal magunknak is jót teszünk, ugyanis ezáltal fejlődik termelésünk és termékeink minősége is.

Lássuk tehát, hogy mik az ISO 9001 szabvány kötelező eljárásai, melyekre mindenképpen érdemes ügyelni.

A minőség irányítási rendszer általános követelménye, hogy a cégnek ki kell jelölnie, milyen folyamatok szükségesek az ISO 9001 szabványhoz, és miként alkalmazzák ezt a gyakorlatban. A meghatározott folyamatoknak ki kell alakítani a megfelelő sorrendjét, valamint áttanulmányozni egymásra gyakorolt hatásait, ezen felül meg kell határoznia a megfelelő folyamatok biztosításához szükséges módszereket és feltételeket. Biztosítani kell a megfelelő erőforrásokat és információforrásokat, amik a folyamatok működését és megfigyelését biztosítják. Képesnek kell lenni felügyelni és megfelelően irányítani a folyamatokat, és alkalmazni kell azokat a tevékenységeket, amelyek elengedhetetlenek a tervezett eredmények eléréséhez és folyamatos fejlesztéséhez.

A vezetőség felelősségi köre

Ide tartozik a minőségpolitika, a minőség megtervezése, valamint a felelősségek és hatáskörök meghatározása és kiosztása. A vezetőségnek kell ügyelnie a belső kommunikáció és kapcsolt tartás meglétére, ezen felül pedig a minőségirányítási rendszer megfelelőségének időszakos átvizsgálására.

Erőforrásokkal való gazdálkodás

Megfelelően kell gazdálkodni az emberi erőforrásokkal, az infrastruktúrával és a munkakörnyezetet kialakításával.

Termékek előállítása

A termék nem más, mint a vevő(k)nek végzett tevékenység, illetve végtermék. Az előállításnál elengedhetetlen a megfelelő felügyelet a termék-előállítás valamint a vevői folyamatok terén, ide vesszük a vevői követelmények meghatározását, átvizsgálását még a szerződéskötés előtt, erre azért van szükség, hogy a cég/vállalkozás a vevői igényeknek teljes mértékben megfelelő, minőségi terméket illetve szoláltatást nyújtson. Tervezésre, valamint fejlesztésre is szükség van, ha a cég termékfejlesztéssel is foglalkozik, illetve a termék megtervezése őrá hárul. Beszerzés folyamatának felügyeletére és megtervezésére is szükség van, ami a termék beszerzését és alvállalkozó bevonását foglalja magába. Az előállítás és a szolgáltatás folyamatait is felügyelni kell, ezt szabályozott módon kell előkészíteni és végrehajtani, itt ügyelni kell rá, hogy csak megfelelő termék illetve szolgáltatás kerüljön átadásra. A megfigyelő és mérőeszközök kezelése elengedhetetlen, ezekre akkor van szükség, ha a termék vagy szolgáltatás megfelelőségének ellenőrzéséhez mérőeszközök, műszerek szükségesek.

A minőségirányítási rendszer dokumentumainak a következőket kell tartalmaznia

  • nyilatkozatot a minőségpolitikáról és minőségcélokról
  • minőségirányítási kézikönyvet
  • eljárásokat a dokumentumok és a feljegyzések kezelésére, a nem megfelelő termék kezelésére, a helyesbítő és a megelőző tevékenységekre, valamint a belső auditra
  • azokat a folyamatokat, amelyekre a szervezetnek – folyamatai eredményes megtervezéséhez, működtetéséhez és szabályozásához – szüksége van, valamint
  • azokat a szabványban megkövetelt feljegyzéseket, amelyek objektív bizonyítékot szolgáltatnak az elvégzett tevékenységekről és az elért eredményekről
ISO 9001 (MIR) kötelező eljárások
Értékelés:

Post navigation


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük